a Holdkő Kulturális Alapítvány drámaműhelye
A játék során a gyerek az életkora szerinti átlag, a köznapi viselkedés fölé emelkedik;
a játékban olyan, mintha egy fejjel magasabb lenne önmagánál.
Vigotszkij
Beköszönő
Jó érzés a foglalkozás végén megköszönni a játékot. Örülni annak, hogy a résztvevő gyerekek, fiatalok jót játszottak, szívesen dolgoztak a közös ügy érdekében. Együtt töltötték az időt, nevettek, beszélgettek, új arcot mutattak egymás előtt. Az ő céljuk: a jóízű játék, az együttlét megvalósult.
Miközben megvalósult a mi célunk is, a rejtett tartalom is kibontakozott. Közösen gondolkodtunk azon a problémán, ami az adott korosztály számára aktuális, ami a mi játszótársaink életében is valamilyen módon megjelenik. Amiről most véleményt nyilvánítanak. Stratégiát alakítanak ki, taktikán dolgoznak. Az ötleteket játékban próbálhatják ki, a szerep védelme alatt. Mindenki tudja, hogy az adott ember nem saját gondolatait hallatja, hanem a főszereplő szempontjából nézi a dolgokat. Pedig talán éppen a saját húsba vágó problémájával kapcsolatban jutott valami megoldásra.
Tapasztalati tanulás történt. A kitűzött pedagógiai cél megvalósult, a gyerekek, fiatalok – vagy éppen felnőttek – új élettapasztalatot szereztek. Kockáztattak, a sérülés lehetősége nélkül. Nyer-nyer játszmát játszottunk ma is.
Ezért csinálom, immár huszonnyolc éve.
Lukács Gabriella
Nem is olyan régen még én voltam az a kislány, aki lelkesen vett részt az összes drámafoglalkozáson, legyen az iskolai keretek között vagy sem. Mindig magával ragadott a történet íve, a közös megoldás keresése, az együtt gondolkodás. Gimnazista éveimben állandóan visszahúzott a színház világa, és jelenleg az egyetemen is ilyen témában tanulok tovább. Nem csoda tehát, hogy itt kötöttem ki.
A fiatal közösségek dinamikája, a tagok közötti konfliktusok problémája fölött gyakran elsiklik a felnőttek figyelme, pedig a kisebbek számára ez jelenti az egész világot. A csoporttá fejlődést szerintem semmi sem segítheti jobban, mint az együttműködés és a közös problémamegoldás. A színházi nevelési foglalkozásokon keresztül a szerep védelmében esélye van mindenkinek (a bátrabbaknak és a felősebbeknek is), hogy fontos és hasznos részét képezhessék a közössegnek, és olyan témákról is beszélgethessenek egymással, amit máskülönben nem tennének meg.
Koromból adódóan még pontosan emlékszem, milyen volt iskolásnak lenni, mik voltak a legegetrengetőbb problémák egy osztályban, és hogy milyen nehéz is volt megtalálni mindenkinek a helyét a közösségen belül. A SzínJátszóTér tagjaként munkámmal igyekszem megérteni a fiatalokat, és a foglalkozások során segíteni őket, hogy sikeresen megtalálják a közös kompromisszumaikat.
Farkas Hanna
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”
George Bernard Shaw
Van ám ebben valami. Hiszem azt, hogy mindannyiunkban ott rejlik a belső gyermek, akinek igénye van a játékra. Alapvető eleme és alkotórésze életünk kezdetén a létezésünknek az, hogy játszunk. Ez a játék alakul át, finomodik: minden helyzethez rugalmasan igazodik. Hiszek abban, hogy a belső gyermek játékra hívása fontos és szükséges az életünk számos területén. A traumák kezelésében, a problémák megoldásában és egyáltalán abban, hogy mentálisan egészségesek maradhassunk, humorunkat nem elveszítve battyogjunk ezen az úton, amit életnek nevezünk.
Gimnazistaként drámatagozatos voltam, innen a színházi nevelés és drámapedagógiai vonal, érdeklődés. A gimnázium hihetetlenül meghatározta a személyiségem fejlődését, s ennek igen hatékony eszköze volt minden, amit a „nagyok” színházi nevelésnek hívnak. Mindent, amit kaptam szeretném hasonlóan építő szándékkal továbbadni, mert tanárként azt vallom, hogy a tudás és módszer nem az egyéné, hanem feladata neki, hogy mindenkit segítsen.
Czeglédi Csaba
Azt szeretem a színészetben, ahogy egy drámafoglalkozáson játszunk. Amikor a színház részvételi. Játék közben figyelni és érzékenyen reagálni a nézőkre is, akik aktív résztvevők.
Színészként veszek részt a társulat foglalkozásain és csodálom, ahogy életre kelnek a történetek amint elkezdünk beszélgetni és játszani a gyerekekkel.
Czutor Marion
Amikor azt figyelem, hogy a kisgyerekek miként közelítenek a játékon keresztül a világhoz, és miként fedezik fel ezáltal a világban rejlő lehetőségeket és kapcsolódási pontokat, mindig igazolva látom, hogy a játékon keresztüli megközelítés az egyik leghatékonyabb pedagógiai módszer. Az a fajta közös élmény, amikor együtt keresünk, kutatunk, kérdezünk, megoldásokra lelünk, miközben nincs „jó” vagy „rossz”, és mindenkinek a meglátása lehet érvényes, felszabadító erejű. Ami mellett mindez egy erős koncentráltságot, felvértezettséget igénylő munkafolyamat. Ugyanakkor azt látni, tapasztalni, érzékelni, hogy miként nyílnak, bontakozódnak ki az egyes személyiségek a tevékenységek során, újabb és újabb erőt, lelkesedést és kíváncsiságot ad a folytatásra.
A mottó tehát: csináljuk, alkossunk, felderítsünk, nevessünk, aztán kételkedjünk, cáfoljunk, majd újra alkossunk, észrevegyünk, alakítsunk, változzunk, és változtatni tudjunk.
Báti-Lakatos Gabriella
Színészként kerültem közel a drámapedagógiához. Lukács Gabi tíz éve felkért egy beugrásra, és én szívesen jöttem. Szeretek improvizálni – sok éven át játszottunk együtt a Szkénében – és értem a gyereknyelvet.
Maradtam, mert már az első foglalkozáson világossá vált, hogy mekkora öröm ez a speciális problémamegoldó játék. Két-három órára összekovácsolódunk, önfeledten játszunk gyerekek, felnőttek, a végén pedig megérdemelten tapsolhatnánk meg egymást: egy szép ívet követve mindig eljutunk a megoldáshoz!
Állandó társa lettem a játszó gyerekeknek és a drámapedagógusnak. Tanulva és tanítva tapasztalom, hogy a diákok életkorából fakadó problémák megoldására mennyire hatékony ez a módszer, rendhagyó óráink pedig kiegészítik a tanrendet.
Robin László
